Két arany-, egy ezüst és egy bronzérmet nyertek a magyar úszók csütörtökön a koppenhágai rövidpályás Európa-bajnokság második napján.
Hosszú Katinka a második elsőségét gyűjtötte be azzal, hogy 100 méter háton megvédte címét. Bernek Péter a szerdán 400 méter gyorson elért második helye után 400 méter vegyesen már nem talált legyőzőre, ráadásul ugyanitt Gyurta Gergely is felállhatott a dobogóra, miután harmadikként csapott a célba.
Kapás Boglárka 800 méter gyorson féltávtól sokáig vezetett kis különbséggel, végül második lett egyéni csúccsal.
Az esti programban elsőként Bordás Beatrix versenyzett az 50 méter pillangó elődöntőjében, amelyben egyéni legjobbját (26.23) megjavítva, 26.16 másodperces idővel a 15. helyen végzett.
Nagyon örülök ennek az időnek, hiszen sikerült jobbat úsznom, mint délelőtt, illetve az országos bajnokságon, bár egy kicsivel még ennél is jobbra számítottam
– nyilatkozta az MTI-nek a Hullám 91 ÚVE sportolója.
Hangsúlyozta, még csiszolnia kell az úszásán, hiszen hat év kihagyás, hat műtét, és mindössze fél év edzésmunka után még viszonylag rossz állapotban van.
Ez még csak egy középdöntőre elég Európában, én pedig világbajnoki döntőt szeretnék úszni, és nagyon elszánt vagyok
– szögezte le. Bordás elárulta, nagy megtiszteltetés volt számára két példaképével, a holland Ranomi Kromowidjojóval és a svéd Sarah Sjöströmmel egy futamban szerepelni.
Férfi 200 méter mellen Horváth Dávid nagy egyéni csúccsal (2:05.51) verekedte be magát a fináléba, ahol ezen az időn még tovább tudott faragni: 2:05.16 perccel hetedikként csapott célba.
Nem éreztem nagyon jó úszásnak, mert a harmadik ötven méter már fájt. Belementem egy erős kezdésbe, ezért a végét már nem bírtam olyan jól, de amikor felnéztem a táblára, örültem, hogy sikerült a délelőtti időmhöz képest négy tizedet javítanom
– nyilatkozta Horváth.
A Kőbánya SC úszója bevallotta, szeretett volna a hatodik helyen végezni.
Így sem lehetek elégedetlen, úgy gondolom, ez az eredmény lökést ad jövőre
– tette hozzá.
400 méter vegyesen két magyar is rajthoz állt, Bernek Péter – aki szerdán 400 méter gyorson második lett – és Gyurta Gergely. Előbbi hatalmas egyéni csúccsal, eddigi legjobbjánál több mint két másodperccel erősebb idővel, 3:59.47-tel nyert, Gyurta pedig, ugyancsak egyéni rekorddal, 4:03.36 perccel harmadik lett.
Van még mit javulnom, leginkább mellúszásban, a többi rendben volt. Próbáltam irányítani a mezőnyt, és ez végig sikerült is
– mondta Bernek, aki úgy vélekedett, talán túlságosan is erősen kezdett.
A mell és a gyors nagyon fájt, de elegendő előnyt szereztem, illetve mentális fölénybe is kerültem, hiszen a többiek tudják, hogy gyorson sem vagyok olyan rossz, és nem tudnak velem jönni
– emlékezett vissza a fináléra.
Gyurta Gergely felidézte, négy évet várt, hogy újra érmet nyerjen egy világversenyen, hiszen ez legutóbb éppen Dániában, a 2013-as herningi rövidpályás Európa-bajnokságon sikerült neki.
Végre nekem is szerencsém volt, így sikerült harmadikként beérnem. Nagyon brutális ezt a távot egy nap alatt kétszer leúszni, a végén kezdtem fáradni, de elégedett vagyok az idővel
– mondta.
Hangsúlyozta, nagyon nehéz volt lemondania az 1500 gyorsról, amely a kedvenc versenyszáma, de muszáj volt így döntenie, mert időben nagyon közel volt egymáshoz a két futam.
A női 100 méter hát döntőjében a szám egyeduralkodója, Hosszú Katinka az utolsó fordulójával rázta le magáról legnagyobb riválisát, a holland Kira Toussaint-t, és 55.66 másodperccel győzött.
Nem sokkal később 100 méter vegyesen az elődöntőben kellett bizonyítania. Érthetően gyengébben úszott, mint délelőtt (56.75), amikor kis híján megdöntötte saját világcsúcsát, de így is a legjobb idővel, 57.64-gyel jutott a fináléba, amelynek tagja lesz Verrasztó Evelyn is 59.85-tel, az ötödik idővel.
Száz háton az 55.66-nak nagyon örülök, nem gondoltam volna, hogy ennyi lesz ebben az úszásban
– fogalmazott Hosszú.
Mint kifejtette, számára mindig könnyebb egy aranyérem után odaállni a többi döntőre.
Most például úgy vagyok vele, hogy tegnap sikerült a 400 vegyes, és ha a folytatásban már semmi nem jön össze, egyet már akkor is nyertem, azt már nem vehetik el tőlem
– magyarázta.
Rámutatott, hogy most nem is olyan sűrű a programja, mint tavaly a windsori világbajnokságon.
Hat számban indulok, ez másnak talán nagyon sok, nekem viszont ez a visszavett programom.
Elárulta, hogy egy ilyen megterhelő versenynap után lazít és kikapcsolódik, ami nála még fél óra úszást jelent levezetésként, majd jégfürdő, vacsora, masszázs és alvás következik.
A magyarok közül zárásként Kapás Boglárka ugrott medencébe 800 méter gyorson, és végig nagy csatát vívott Sarah Köhlerrel. A szoros küzdelmet végül a német nyerte, a magyar versenyző pedig – bár féltávtól sokáig vezetett kis különbséggel – 8:11.13 perces egyéni csúccsal másodikként csapott célba.
Nagyon elfáradtam, nem esett jól ez az úszás, ezért nem éreztem az utolsó ötven méter előtt, hogy el tudom indítani a hajrát
– értékelt Kapás, aki – bevallása szerint – mintha megijedt volna attól, milyen jól bírja német riválisa, Sarah Köhler.
Jót versenyeztem és egyéni csúcsot javítottam, ez pozitívum
– szögezte le végül.
A magyarok két nap után három arany-, két ezüst- és egy bronzéremmel állnak az Eb-n.
srd \ sgg \ sgr \ kpl \ MTI