Tajti József: A mai rendszerünk alkalmatlan élfutballisták nevelésére

A Magyarországon jelenleg működő rendszer, az akadémiák és utánpótlásműhelyek képzési programjai nem alkalmasak futballisták nevelésére, véli Tajti József, a Kárpát Medencei Akadémiai Rendszer magyar szakmai igazgatója, akinek utánpótlás-módszerét a határon túlon már sikerrel alkalmazzák.

A magyar válogatott kiábrándító 2017-es szereplése felerősítette azokat a hangokat, melyek szerint bár súlyos pénzeket ölünk az utánpótlásképzésünkbe, mégsem látszik igazán az eredménye.

A témával kapcsolatban Pintér Attila az M4 Sportreggeli című napindító műsorában elmondta, nem normális a gondolkodás a magyar futballban. Az m4sport.hu munkatársa Tajti Józseffel, a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia korábbi szakmai igazgatójával beszélgetett a magyar utánpótlás helyzetéről.

A jelenleg a Kárpát Medencei Akadémiai Rendszer szakmai igazgatójaként dolgozó szakember szerint a magyar gyerekek már az akadémia kezdetén behozhatatlan hátrányban vannak a külföldi játékosokkal szemben. Ennek okát abban látja, hogy az egyébként hasznos Bozsik-program csak a tömegesítés szerepét tölti be, a tehetséggondozást már nem valósítja meg, és kiderül az is, milyen módszerekkel fejleszthető eredményesen a magyar labdarúgás két legnagyobb gyengéje, a lassúság és a mentalitás.

– Rengeteget utazol, így sok országban megfordultál, s mindenhol leginkább az utánpótlás-nevelést fürkészed. Mik a különbségek az élenjáró országok rendszerei és a honi képzés között?

– A Barcelonában töltött egy évben alaposan körbejártam a témát, hogy megtudjam, honnan ered a különbség. Mitől mások, mitől jobbak a 14-15 éves külföldi játékosok? Mert én ott már lényegi különbségeket látok, de nem az edzésmunkában vagy az edzésmódszerekben, hanem abban, hogy miként csinálják, hajtják végre a gyakorlatokat. Az intenzitásban például óriási a differencia, de abban is, hogy mikor kezdik el hozzászoktatni a gyerekeket a versenyhelyzetekhez.

– Mi szükséges ahhoz, hogy ezen a két területen behozzuk a lemaradásunkat?

– Már a kezdetektől, a legkisebb, 5 éves kortól 10-12 éves korig teljesen meg kellene változtatni a képzésünket, mert a mai rendszer nem alkalmas élfutballisták nevelésére. A Bozsik-program jelenlegi irányvonala inkább versenyrendszer, tornarendszer mintsem képzési program. Két szerepe kellene, hogy legyen a Bozsik-programnak: egyrészt a tömegesítés, hogy minél több gyermek kezdjen el focizni – ennek a feladatának nagyjából eleget is tesz – , a másik pedig a tehetséggondozás. Utóbbit nem valósítja meg.

– A fiatal játékosok általában 14-15 évesen kerülnek be az akadémiákra. Ha addig nem kapták meg a megfelelő képzést, ott behozhatják a lemaradásukat?

– Néhányak szerint 10-12 éves kor körül jön el az úgynevezett „aranytanulás” kora, de ez nem így van. Sokkal előbb kezdődik. Az idegrendszer 9-10 éves korig fejlődik dinamikusan és meredeken. Utána viszont lezárul a gyorsaságfejlesztés frekvencia kapcsolódó része és a döntések sebességének fejlesztési szakasza. Pedig ezen a két területen van a leginkább elmaradva a magyar futball. Mire tehát a gyerekek bekerülnek egy akadémiára, már olyan hátrányban vannak a külföldi játékosokkal szemben, amit nem nagyon tudunk behozni.

– Ha jól tudom, neked van egy átfogó programod a képzést illetően. Hol alkalmazzátok jelenleg?

– Az utazásaim, és főleg a Barcelonában látottak és tapasztaltak alapján összeraktam egy olyan működő képzési modellt és módszert, amit a Kárpát Medencei Akadémiai Rendszer munkáját irányítva például a Székelyföld Labdarúgó Akadémián, Kisvárdán vagy éppen a Videotonnál is alkalmazunk, a gyakorlatban is kipróbáltunk.

– Milyen eredményekkel fut a program az említett utánpótlásműhelyekben?

– Elképesztő nagy fejlődés látható az utóbbi időben, és ezt a kollégák is megerősítik. Ráadásul nem kellenek ide évek. Nem igaz, hogy megint elölről kell kezdeni mindent és csak 5-10 év múlva lesz eredménye. Itt szűken mérve bizonyos csapatoknál hónapok után látható ennek a munkának a gyümölcse, míg az egész rendszert tekintve 2-3 éven belül komoly eredményt lehet elérni. Nem attól kell minőségbeli javulást várni, hogy 8-10 vagy éppen 12 csapat van egy bajnokságban. Nem a versenyrendszer fogja megváltoztatni a futballunkat, hanem a képzés és az edzésmunka. Ezek lesznek hatással a meccsek színvonalára. A mérkőzéseken köszön vissza az, hogy mit, és leginkább hogy hogyan edzettünk.

– Milyen edzésmódszerekkel éritek el a szembeszökő eredményeket?

– Ez kéttényezős. Az egyik része, amikor a gondolkodás gyorsaságát próbáljuk fejleszteni már az első pillanattól, 5-6 éves kortól kezdve. Ezt különféle játékokkal érjük el, amelyek során mindig megköveteljük, hogy a labdás játékost támadják meg. Nem azért, hogy labdát szerezzenek, hanem mert ezáltal kényszerítik a labdás játékost a gyorsabb gondolkodásra és a megoldásra. A társaknak pedig a helyezkedésükkel segíteni kell az adott futballistát. Állandó nyomás alatt gyakorlunk. A másik fele, hogy a technikai végrehajtás, a párharcok és minden gyakorlat versenyhelyzetben, futballszituációban történjen. A versenyhelyzet egyébként a lassúságon túl a magyar futball másik betegségére is gyógyírt jelent, ez pedig a mentalitás. Az állandó nyomás hatására fejlődik a játékosokban a győztes mentalitás, azaz jó versenyzőtípusok lesznek belőlük. Amióta a Bozsik-programban nincs eredménykényszer, kiöljük a gyerekekből a sport, de leginkább az élsport lényegét, a versenyt.

– Gondolom, mindezt úgy valósítjátok meg, hogy a játék örömének azért ne menjen a rovására.

– Persze. A kicsik ezt élvezik. De olyan szakemberekkel kell dolgozni az utánpótlásban, akik mindent a helyén tudnak kezelni. Nincs szerintem olyan edző, aki ne akarná megnyerni a hétvégi meccsét. A gyerek is meg akarja nyerni. Én például nem szeretnék olyannal dolgozni, aki nem akar győzni.

– Mikortól számít kész játékosnak egy olyan futballista, aki győztes mentalitású és fejben, valamint fizikálisan is kellően gyors?

– Magyarországon a fiatalszabállyal kicsit elharapódzott az a vélemény, hogy aki 17-18 évesen még nem az első osztályban játszik, azt már leírjuk, az már nem igazi tehetség. Persze Puskás és még pár zseni már 16-18 évesen megállta a helyét szinte bárhol. De most olvastam a már visszavonult Pirlo sorait, aki 22 évesen futott be. Ez a reális. 20-22 éves kor között érnek meg arra a fiatalok, hogy ki tudják szorítani a rutinosabb, de még jó karban lévő labdarúgókat. Nem szabad a fejlődést siettetni. Persze az sem baj, ha valaki korábban készen van, de abban ott a veszély, hogy 18 évesen eléri a csúcspontját, onnan pedig nem tud tovább lendülni, mert gyorsítottuk az érési folyamatot. Jelenleg, ha megnézzük a spanyol élvonalat, akkor nem tudom, hogy van-e összesen 3 játékos, aki 19 éves kor alatt rendszeresen játszik. Szerintem nincs.

– Ha Magyarországon bevezetnék a módszert, akkor annak mikor lenne látható eredménye az NB I-ben, vagy akár a válogatottban?

– Egy szemléletváltással bizonyos határig előre lehet lépni a 14-17 éves korosztályban is. Felnőtteknél viszont nagy minőségi javulást ne várjunk rövid idő alatt, de náluk is lehet előre lépni. Nekem nagyon tetszik például, amit a Diósgyőr vezetőedzője, Bódog Tamás csinál. Letámad a csapata. Amibe becsúsznak ugyan hibák, de a magyar mezőnyben ennyi idő alatt is eredményes ezzel a játékkal a DVTK. A nemzetközi szint az, amihez csak akkor tudsz felzárkózni, ha az elejétől a megfelelő képzést kapják a gyerekek. De ha ők beérnének, akkor a felnőtt futballunkban is minőségi robbanás következne be. Én szerettem volna Magyarországon is bevezetni a módszert. Nagy fantáziát láttam abban, hogy a 12 régiós központ egységes képzési metodika szerint bevezeti és ellenőrzi ezt a programot a hozzájuk tartozó körzetekben. Nekem mindezzel kapcsolatban egy teljesen kész tervem van, amit be is mutattam a megfelelő helyen, de úgy néz ki, még nem jött el az ideje. A magyar foci szempontjából hiába csináljuk ezt a határon túl és hiába van 3-5 klub, aki elkezdte, ha nem országos a képzés. Egy egységes képzési rendszert kellene bevezetni Magyarországon, hogy mindenkihez eljuthasson ez a szisztéma. Mikor a gyerekek nagy része elkezd futballozni, általában az otthonához legközelebb eső egyesületbe megy, tehát nekünk ezt a módszert a Bozsik-programon keresztül a legkisebb csapatokhoz is el kellene juttatnunk.

 

Forrás: m4sport.hu

Pollák Márton írása