Home / Érdekességek / Mit tudsz tenni azért, hogy senki ne nyúljon a gyereked bugyijába, ha ő nem akarja?

Mit tudsz tenni azért, hogy senki ne nyúljon a gyereked bugyijába, ha ő nem akarja?

Ijesztően sok embert érint a szexuális a zaklatás. A kérdést lehetetlen kikerülni: mit tehetnek a felnőttek azért, hogy a későbbi generáció képben legyen? A fiatalok megismerjék a jogaikat, a határaikat, veszély esetén pedig képesek legyenek megvédeni magukat?  Szülők és szakemberek közül is a legtöbben így kezdték: „Huh, hát ez nehéz, nehéz…”

 

Gyerekkorunkban a szex és a szexuális zaklatás hatalmas tabu volt. Jó esetben a kezünkbe adtak a szüleink egy felvilágosító könyvet, amiben nem voltak hatalmas marhaságok. A helyzet mára drasztikusan megváltozott, nem mintha óriási felvilágosító kampányokba kezdtek volna a magyar iskolák, vagy mert mi (akikkel soha senki nem beszélt a szexről) tudjuk, hogy hogyan kell ezt a témát „megvitatni” a gyerekkel. Hanem azért, mert az interneten a gyerekek egyetlen perc alatt utána tudnak nézni mindennek (sajnos annak is, aminek nem kellene). Márpedig a a téma érdekli fiatalokat, rengeteg kérdés van bennük. Sosem volt ilyen fontos, hogy ezeket biztonságos körülmények között, kompetens embereknek feltehessék.

Az, hogy hogyan óvjuk meg a gyerekünket különféle veszélyektől, sokkal nehezebb kérdés, mint maga a szexualitás” – mondja Zsuzsa, két kiskamasz lány édesanyja. „Könnyebb a sarkon álló ballonkabátos cukros bácsitól óvni a gyerekeket, mint azt mondani neki, hogy azért vigyázni kell azokkal is, akikről alapvetően azt gondoljuk, hogy megbízhatunk bennük. Hogy a rokonokról már ne is beszéljünk… Ilyen aberrált helyzetre már nem lehet felkészíteni a gyereket. És nem lehet az sem, hogy állandó félelemben éljen. Vannak azért különféle próbálkozások, az egyik legjobb a fehérnemű-szabály.

Én is megtanítottam a gyerekeknek, hogy a fehérnemű alá senki nem nyúlhat be. 

Egy másik jó alternatíva a nemrég megjelent “Lili és a bátorság” című mesekönyv, ami prevenciós céllal íródott, kicsi gyerekeknek. A kamaszokkal már jóval bonyolultabb a helyzet. Gyakorlatilag kontrollálhatatlan, hogy milyen tartalomhoz jutnak hozzá a neten. Az általuk kedvelt filmek is valahogy bagatellizálják a szexet. Úgy érzem, az értékek elcsúsztak. Ezért is nagyon fontos minél korábban szóba hozni a kérdést.”

Világos, hogy a kamaszokkal még nehezebb, de mit csináljon az, aki korábban nem hozta szóba a kérdést? Ugye még nem késő?

Nem tudom biztosan, hogyan figyelmeztessem úgy a gyerekeimet, hogy közben ne rémisszem őket halálra, és ne tápláljak beléjük felesleges rettegést” – mondja Balázs, két kiskamasz lány édesapja. „A mai világban ma már messze nem elegendő a <ne állj szóba idegenekkel> tanács. Szerintem könnyebb egy-egy konkrét hír vagy film kapcsán szóba hozni a kényes témákat. Én ilyenkor mindig elmagyarázom, hogy nem elszigetelt, nem csak abban a hírben vagy filmben megtörtént esetről, hanem sajnos gyakori jelenségről van szó.”

A legtöbb szülő bizonyára örülne egy listának, ami tele van olyan filmekkel, színdarabokkal, könyvekkel, nem utolsósorban olyan alkalmazásokkal, amik segítenek nekikezdeni egy ilyen beszélgetésnek. Vagy annak, ha az iskola is beszállna a kampányba… De egyelőre – úgy tűnik  –, marad a saját kútfő, a spontán és nem spontán beszélgetések.

Bár a kisfiunk még nagyon pici, van némi fogalmam arról, mit szeretnék elérni ezzel kapcsolatban. Nyilván nem védhetjük meg mindentől, de szerintem nagyon sokat segít, ha úgy neveljük, hogy bízzon bennünk, és soha ne féljen hozzánk fordulni, ha bántja őt valami. Akkor is,

ha netán valaki olyat mondd neki, hogy „ezt el ne mondd a szüleidnek”, mert ilyenkor az illető biztosan rosszban sántikál

– véli Csaba, egy kisfiú édesapja. „Nyilván ott lesz a szokásos <ne bízzon az idegenekben> duma is, de sajnos a zaklatások  az életben sokszor nem vadidegenektől jönnek, ezért önmagában ez még nem védi meg. Az pedig, hogy ő ne bántson másokat, szerintem elsősorban példamutatás kérdése. Ha szeretetben neveljük, és arra tanítjuk, hogy nem ő a világ közepe, és fontosak a másik érzései is, talán olyan nagy baj nem lehet.”

A szülők közül sokan egyetértettek abban, hogy:

• Baromi nehéz a kérdés

• A szokásos szentenciák a „cukros bácsiról” rég nem működnek

• Nagyon nehéz az aggodalommal és a tehetetlenséggel megbirkózni

• Jó lenne, ha beszállna az iskola a téma feldolgozásába

• A beszélgetések és a példamutatás sokat segíthetnek

• Szintén jó ötlet lehet egy megfelelő film vagy könyv átbeszélése

Fogalmam sincs, mit lehet csinálni ezzel az egésszel. Egyet tudok, halálra rémiszt a gondolat, hogy az én lányomhoz bárki az engedélye nélkül hozzáérhet” – mondja Tamás, a hatéves Panni édesapja. „Le fogok ülni vele erről beszélni, ha eljön az ideje, amikor mondjuk, tizennégy éves lesz. A legfontosabbnak azt tartom, hogy mindig, minden körülmény között kiálljon magáért. Hogy merjen nemet mondani, akkor is, ha tiszteli a másikat. De mondom, rohadtul megijeszt az egész.”

A nagylányommal szerintem kissé elrontottam a kérdést. Mostanáig ugyanis alig hoztam szóba a szexet és a zaklatást” – ismeri be Orsi, egy hat és egy tizennégy éves lány édesanyja. „Pedig iszonyúan féltem őt. Mivel amúgy is sokat beszélgetünk, elmesélem neki a mostani eseteket, megkérdezem, mit gondol ezekről, és hozzáteszem a saját véleményem. Erre szerencsére vevő. A húgával már okosabb voltam.

KÉPÜNK ILLUSZTRÁCIÓ (FOTÓ: THINKSTOCK)

Nem sokkal azután, hogy megszületett, hallottam, hogy a franciák már óvodás korban elkezdik arra nevelni a gyerekeiket, hogy a testük csak az övék, és ezt mindenkinek tiszteletben kell tartani.

Miután hároméves lett, elkezdtünk a fürdésnél erről beszélni: felsoroltuk, hogy kik azok, akik hozzányúlhatnak: mi, az orvos, ha meg kell vizsgálni, a nagyi, de mindannyian csak azért, hogy például gyorsan megmosdassuk, vagy bekenjük, behintőporozzuk. Ez a „játék”, annak az ismételgetése, hogy az ő puncija az övé, senki nem tapogathatja meg kíváncsiságból, nagyon tetszett neki. Azt is átbeszéltük sokszor, hogy vannak jó titkok és rossz titkok. Az biztosan rossz titok, ami neki rossz érzéseket okoz. Olyan titok pedig nincs, amit vagy apának, vagy anyának nem mondhat el. Úgy látom, ezt is a magáévá tette. Tudom, hogy nem védhetem meg mindentől, de ezek engem egy kicsit azért megnyugtatnak.”

Azt hiszem, én a saját magam viselkedésével teszem a legtöbbet a fiaim gondolkodásmódjáért. Szerencsés helyzetben vagyok, mert tudom, hogy a fiúk szeretnek, felnéznek rám, talán én vagyok az egyik példaképük is.

Ha tehát azt látják, hogy szeretem és tisztelem az anyjukat, ahogy az összes többi nőismerősömmel is tisztelettel bánok, talán ők is ugyanígy fognak viszonyulni a másik nemhez.

Más ötletem nem nagyon van, a lelkizést meghagynám a feleségemnek és a tanároknak” – mondja Gábor, két kiskamasz fiú édesapja.

Laci, egy tizenhárom éves kamaszlány édesapja: „Szerintem ez inkább a volt feleségemnek való feladat. A fene tudja, hogy milyen eszköz van erre azon kívül, hogy az embernek normális viszonya van a gyerekével. Én is szóba fogom azért hozni, hogy ne dőljön be, ne engedjen mindenkinek, ne féljen nemet mondani, netán lekeverni egy pofont. Ettől persze még, amikor valaki olyan bántja, akiben előtte totálisan megbízott, biztosan le fog dermedni ő is. Nem beszélve a csalódásról. Az igazság az, hogy ennek a témának az iskolában lenne a helye, az osztályfőnökkel, vagy egy szakemberrel, a kortársak között. De Magyarországon erre várnunk kell még vagy ötven évet.”

A beszélgetés vajon mindig működik? Vagy vannak íratlan szabályok, amiket érdemes végiggondolni?

Mariann, egy 15 éves kamaszlány édesanyja: „Ha veled történne ilyesmi, kinek mondanád el? – kérdeztem  a lányomat, mire ő azt felelte, hogy „a barátnőmnek, mert szégyellném.” Borzasztóan meglepődtem. Azóta sokat gondolkodtam. Kicsit magamba is szálltam. Egy sor dolog van az életében, ami neki fontos, de amit én lehet, hogy egy kicsit bagatellizálok. Vegetáriánus receptek, egy apró bőrhiba az arcán, a hosszas készülődései reggelente a fürdőszobában. Ezekben a helyzetekben csúszhat el a bizalom, azzal, ha én ilyenkor türelmetlen vagyok, vagy csak legyintek egyet és az égre nézek. Szóval,

iszonyúan fontos, hogy hogyan reagálunk a gyerekünk apró-cseprő dolgaira is. Muszáj megértenünk őket, akkor is, ha számunkra rejtély, hogy az adott dolog miért fontos nekik annyira. Ha már amúgy is van egy sor dolog, ami apa vagy anya előtt „ciki”, nem fogják elmondani azt sem, ha nagy baj van.

Más szülők inkább keresnek egy olyan megbízható konkrét eszközt, ami leveszi róluk a terhet, és ami “elvégzi helyettük” a felvilágosítást.

Nekem nagyon nagy segítséget jelent egy nemrég megjelent mobilalkalmazás. Szinte mindent megbeszélünk a lányommal, de érzem, hogy a szexualitással és a molesztálással kapcsolatban szemérmes, a szülői „szentenciákat” pedig gyakran lerázza azzal, hogy „jaj, tudom, anya!” Amúgy is abban a korban van, amikor mindenkinél okosabbnak képzeli magát. Talán ez a weboldal, amit az ő korosztályának terveztek, segít megértetni vele, hogy mégsem tud még mindent…

De mi a véleménye azoknak, akik hivatásuknál fogva gyerekekkel, kamaszokkal foglalkoznak? Könnyebb vagy nehezebb a gyerekekkel a kortársközösségekben szóba hozni a témát?

Bárnai Árpád az Élményakadémia trénere, szakmai vezetője: „Amikor együtt töltünk néhány napot a ránk bízott gyerekekkel, a kereteket mindig közösen alakítjuk ki. Ilyenkor szinte mindig szóba kerül a szexualitás. Már a tizenkét évesek között téma, beleértve az elő együttlétet is. Jellemzően rengeteg a kérdésük. Eddig a legjobb tapasztalatom az volt, amikor először leültünk külön a fiúkkal és külön a lányokkal. Természetesen olyan felnőtt vezette a beszélgető-köröket, akikkel a fiatalok és a gyerekek biztonságban érezték magukat. Utána összehoztuk a két kört úgy, hogy középen ültek például a lányok, akik folytatták a beszélgetést, de itt már tehettek fel kérdéseket a fiúk is. Majd fordítva. Sokan nem tudják, hogy mi fér bele egy közeledésbe, hogy mi a jó és mi a rossz érintés, vagy hogy mennyi fájdalmat okozhatnak, pusztán a szavaikkal. Szerintem a felvilágosítás csak így működik, ha a kortársaik között lehetnek. Nagyon felszabadító, ha rájönnek, hogy a kérdéseik másokat is foglalkoztatnak. Fontos az is, hogy ne a szexszel kezdjük a beszélgetést, hanem inkább a párkapcsolattal. Ezen belül már könnyebben szóba hozható a szexualitás és a zaklatás is.”

KÉPÜNK ILLUSZTRÁCIÓ (FOTÓ: THINKSTOCK)

Víg Sára pszichológus: „A magyar társadalom látszólag nagyon haladó szemléletű, azonban a valóság ettől igen távol áll. Pszichológusként nekem rémisztő, hogy ahhoz képest, hogy mennyi mindent tudunk a témáról, alig beszélünk őszintén a gyerekeinkkel. Ez persze részben érthető, mert a nemiség tényleg nehéz téma, könnyen zavarba hoz gyereket is, felnőttet is. Valamelyik szülő segítséget kér, mások mutatnak a gyereküknek egy felvilágosító weboldalt, megint mások nyíltan beszélnek bármiről. Tapasztalataim szerint ez utóbbi nagyon jól működik, és

akár már tizenkét éves kortól felszabadító lehet a szexről beszélni.

Ahhoz, hogy segítsünk a gyerekeinknek megőrizni saját határaikat, nagyon jó, ha mi magunk mondjuk el a médiában megjelent történeteket. Ez sokkal jobban működik, mint általában a veszélyekről beszélni. Mindezzel azonban óvatosan kell bánni, mert az sem jó, ha a gyerekünknek túlzott félelmei lesznek. És még valami. Ahhoz, hogy ehhez a nyíltsághoz, őszinteséghez eljussunk, először a saját tabuinkkal kellene szembenéznünk.

Berkes Zsuzsa középiskolai tanár: „Az iskolában alig foglalkoznak felvilágosítással. Pedig nagyon nagy szükség lenne rá. Remek alkalom lenne erre egyébként a Metoo kampány, de én egy kollégától sem hallottam, hogy beszélt volna erről az osztályával. Ha én lennék az oktatási miniszter, biztos körlevélben küldeném ki az ajánlást az iskoláknak. Most lenne itt a lehetőség, hogy tisztázzunk egy csomó mindent a gyerekekkel a férfi-nő viszonyról, arról, hogy mit szabad, és mit nem. De ennek nyomát sem látom.”

A szakemberek egyetértettek abban, hogy:

• A társadalom tele van előítéletekkel, ideje lenne ezeken változtatni

• A prevenciót minél hamarabb kell elkezdeni

• Megfelelő módszerek igenis léteznek

• A gyerekek alapvető dolgokkal nincsenek tisztában (saját jogaik, jó és rossz érintés…)

• Biztonságos közegben a gyerekek, kamaszok szívesen felteszik a kérdéseiket

• Ahhoz, hogy a jövő generációjának megváltozzon a gondolkodása, nekünk, felnőtteknek is szembe kell néznünk a saját tabuinkkal

• A téma feldolgozásában (kamaszok esetén) sokat segíthet a kortárs közösség

Sulyok Blanka középiskolai tanár:
„Senki nem akar áldozattá válni, és nyilván vannak olyan praktikus tudnivalók, melyeket könnyen el tudnak sajátítani a diákok. Ami sokkal keményebb, és hosszabb távú feladat is, az a diákok szemléletének formálása. Hogyan viszonyulnak az áldozatokhoz, képesek-e egy olyan közeget teremteni, ahol senkinek nem kell megbélyegzéstől tartania. Nemcsak szexuális, hanem bármiféle bántalmazás, zaklatás esetén nagyon keményen jelen van az áldozathibáztató attitűd a társadalomban – és így természetesen egy átlagos osztályteremben is. Ezt nem lehet egyik napról a másikra, és főleg a „katedráról prédikálva” megváltoztatni. De igenis lehet alakítani indirekt módszerekkel. Én például a zaklatás-témát szívesen dolgozom fel vita formájában. Nemrég csináltunk egy ilyet, egy tizedikes fiúosztállyal.

Pázmány Péter „keresztény leányok nevelésétől” kilyukadtunk a „Me too” kampányig. Huszonöt főből húszan alapból azt az elvet vallották, hogy az áldozat a hibás…

Törley Katalin középiskolai tanár: „Kényes ez a téma miendenkinek, tanárnak, diáknak egyaránt. Sajnos, nem is igazán vagyunk erre felkészítve. Magam is sokat gondolkozom azon, hogy ezt hogyan vessem fel most a tanítványaimnak, akik tizennyolc évesek. Az egyik út az élményközpontú feldolgozás, valamilyen színházi vagy filmes élményt választva kiindulási pontnak. Onnan szakértők bevonásával lehetne feldolgozó órákat tartani. Vagy a projektalapú megközelítés, kisebb csoportokban, ahol például egy inspiráló cím, egy első projektmegbeszélés fogja elvinni az érdeklődő diákokat a téma felé és a saját útjaik felé (fotóinstalláció, interjúkészítés…). Olyan tanárok és iskolák tudják talán a kérdést jól megközelíteni, akik maguk is hajlandóak szakítani azzal a nagyon mélyen gyökerező gyakorlattal, ami a hierarchiára, a hatalom megkérdőjelezhetetlen tiszteletére épül.”

Bakóczy Szilvia Írása

 

Forrás: NLCafe

 

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..